MENÜ

Idézeteek..
Ha szerelmes vagy gyere ide

A szeretet

Ó, a Szeretet, a titokzatos szeretet,
Megérthetetlen, megfoghatatlan és Zavart keltő,
Azok valóban Ezekkel a szavakkal jellemzik,
Akik soha sem Reménykedhettek abban,
Hogy szeretni fogják, és Egyszer ő is szerethet,
Ők nem Tudják, milyen a szeretet.

Nem tudják milyen, ha igazán szeretik,
És nem tudják milyen, ha igazán szeret.
De miért is tudhatják ők, miért is Létezne számukra?
Hiszen Ezt nem tudhatják, nem tudnak szeretni,
Nem tudják, hogyan Kell, és milyen érzés is az,
Nem tudják, mert Soha sem élték meg.

Ha pedig ezeket a Zárt embereket egyszer
Annyira szeretik, mint még Eddig senki mást,
Nem tudják azt kezelni, nem tudják, hova Rakni.
Vajon nekik is Ezt kell tenniük, viszont kellene szeretniük?
Valószínűleg ezt kellene Tenniük, de hogyan?
Ha Nem tudják, hogyan szeressenek...

Pedig ők ezt mindennél jobban Ismerni szeretnék,
Bármit megtennének, hogy éreztessék, viszont szeretnek!

Fájdalmak 

Borús az ég, sötét már minden,
Szomorú a Hold is, mely eddig nevetett.
Csak te vagy boldog, egyedül te,
Hisz nem tudod, mi van a szívemben.
Gondolod boldogság, öröm, reménység...
Áh, nem, édesem.
Csupa fájdalom, reménytelenség,
Mely megrémíti lelkemet.
Félek a jövőtől, félek tőled,
Hisz tudom, hogy nem lehetek veled,
Nem foghatom kezed, nem ölelhetlek át,
Nem mondhatom azt, hogy szeretlek,
S azt sem, hogy hiányzol.
Közénk állt a világ, s a távolság,
Mely nem engedi, hogy együtt legyünk...
Tudom, hogy szeretsz, s hogy vársz rám,
De hidd el, nem az én hibám.
Talán kerül valaki majd az életben,
Ki boldoggá tehet, de az nem én vagyok.
Nem lehetek én, bármennyire is szeretném.
Utunkat külön kell járjuk, így rendelte a Teremtő,
De ne keseredj el édesem, én akkor is szeretlek.

Jó Volna Úgy, Mint Rég

Már bánom, hogy
Nem becsültelek meg
S most a szívem
Érted kesereg.
Hiányzol, napról napra jobban,
Kereslek szüntelen
A világban.
Hiába látom az utcán,
Ahogy mész,
Nekem ennyi nem elég!
Jó lenne mégis melletted lenni úgy, mint rég.

Múlt

"Visszaránt a
múlt
minden este.

Hideg testéhez
szorít
és megcsókol.

Hiába tépném
testemet,
nem tudom...

Örökké az Övé vagyok."

 

Rossz álom

Szótlan percekben fuldokolva,
Faragott tölgyfakoporsóba.
Egyedül vagyok a teremben,
S szoborrá merevedve fekszem.

Sápadt arcomat látva,
Dühösen a semmibe kiáltva:
- Egyedül vagyok a világban,
A végtelen üres hiányban.

Könnyeim

Könnyek peregnek végig ajkamon,
ha látnálak, mosoly volna arcomon.
De nem maradt más, csak szürkeség,
némi fakó mosoly, büszkeség,
Hisz, ha tudnák mit érzek,
azonnal nevetnének.
Én inkább takarom,
erős vagyok, kibírom.

Miért?

Miért számít, mit gondolnak
Az emberek?
Miért kell hazugságban leélni
Majd egy életet?
Miért a sok bántalom?
Egymásnak okozott fájdalom.
Miért a sok könny, veríték?
Az összerakott hordalék.
Miért nem látjuk meg
Az önzetlen szeretetet?
Amit évekig táplál, csakis neked.
Miért rejtve szavak mögött?
Mint meggyötört száműzött.
Miért nem lehetünk őszinték?
Mint két jó barát,
Kik a csillagot is lehoznák.
Miért fáj egymás tekintete?
Csak nézve és kémlelve,
Egymást kiélezve.
Miért nem elég a közelség?
Mely jelezné a tűz bennünk ég.
Miért a sok rejtelmes tettek?
Életek hullnak,
Melyek feleslegessé lettek.
Miért a könnyebb utat választva?
Vigyorogva a világba,
Semmit se megbánva.
Miért a késő gondolat?
Rájönni hiányzik egy mozdulat,
Melyet csakis ő tudhat.

Változás

Értem én, hogy másmilyen lettél,
hogy új személyiséget vettél,
de szállj le végre az egekből,
és következtess a jelekből.

Átok

Drága herceg, újra szólok,
Nyisd ki jól füled,
Ha így esett, hát így esett,
Majd jobb lesz nélküled.

Nem vagyok én rongy ruha,
Kit este székre dobsz,
És hidd el, senki sem követ,
Akárhogy is forogsz.

Ha kevesebbet markolnád
a hervadó füvet,
Kevesebb lenne az ember is,
ki furcsamód követ.

Nem is vártam tőled, hidd el,
méltatlanabb búcsút,
Sötét lelkedbe zárlak el,
és elvittem a kulcsot.

 

Szavazás

Milyen az oldal??
nagyon jó
rossz
Asztali nézet